az élet titka

vajon a jénait lehet tűzön melegíteni, és a serpenyőből miért mindig az arcra csap az olaj? miért nem értek a fizikához, és miért változok mostanában olyan sokat?
carrie bradshow a szakítás utáni randikra esküszik. szakításban rutinos barátnőm a flörtökre. édesanyám megkért, hogy ne adjam fel az álmaimat. a legjobb barátnőim, pedig lehúzzák velem azt az 1-2 shot tequilát.
carrie-re nem hallgathatok, bármennyire is feladom a lojalitásom, a gusztus határai nálam túlságosan szűkek. nem randizom úgy, hogy cseppet sem érdekel a másik személye. nem akarok időt pazarolni, többet már nem. hogy mi újság a flörtökkel? rutinos barátnőm szerint a pár centivel rövidebb ruha, a kicsit erősebb smink, egy fújásnyival több parfüm betapasztja a sebeket. kéz a kézben sétálhatnak bradshow-val. nem egy éjszakára van szükségem. éjszaka csak egyszer van egy nap. azt oylannak adnám, aki igazán megérdemli.
édesanyám... 8 éves korom óta a színművészeti egyetemre akartam járni. néhány hónapja kaptam egy lehetőséget. beválogattak az előkészítő tanfolyamra. nem mentem el. tudtam, hogy pár hónap múlva úgyis elválunk egymástól. ő már nagy fiú lesz, és itt hagy engem egyedül felnőni. úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak azt, hogy 6 hétvégén keresztül külön legyünk. a tanfolyam nélkülem is elkezdődött, elúszott álmok helyett pedig jönnek mások...
talán tényleg a tequila bizonyul a leggyógyítóbbnak. nem lesz tőle semmi sem könnyebb. nem kímél sem a sírástól, sem a nevetéstől. garanciát sem ad arra, hogy nem alázkodsz meg, tönkre tehet mindent, viszont egy dolog mindig kiderül; ez pedig az igazság. akármennyire fáj is, vagy éppen boldogít. sírhatsz még, nevethetsz is többet. ihatsz is, ha még bírod a lábadon. és táncolj, mint a görögök. "ha rossz a zuhany? ők táncolnak. ha elromlik a lift? táncolnak! ha ne adj isten a wc romlik el? kimennek a szabadba pisilni, hisz lehet, hogy épp a természetről akarnak verset írni, de utána táncolnak..." tehát igen, a tequila a legőszintébb. és szégyellem magam, ó igen szégyellem magam, hogy voltak napok mikor elgyengültem. de emberek vagyunk. minden ember hibázik. és az az ember, aki még szeretni is képes, az hibázik a legtöbbet. féltékenyek vagyunk, kevésbé tüzesek, megcsalunk vagy éppen elhagyunk. ez természetes és ösztönös. csak ne velem csinálják! mert én most már élni akarok, és élve szeretni!!

végre magamat is szeretni egy kicsit. és hogy én, mint rutinos szerelmes mire esküszöm? nincsenek felejtési taktikáim. a gondolatok és érzelmek csak úgy, hirtelen szállnak ki belőlem. sosem tudni, hogy mikor és mitől. lehet, hogy a haragtól, a csalódástól avgy a kiábrándultságtól.. bár idővel ezek is elszállnak. mert mindig kapunk tiszta lapokat. repülnek felénk, de sokat kell gyakorolni, hogy képesek legyünk röptében elkapni őket.

érzelmi edzettség.. talán ez az élet titka!

itt már több kell a kevésnél.

ajtócsapódásokból áll az élet. kocsiajtó, kerítés kapu, hatalmas vasajtók és a ki nem nyitott ajtók. egyszer kinyílnak, de már hallom is a csapódást. 9-es szám vagy épp 11-es. otthon volt, és otthonom most.

ajtócsapódásra ébredt a lány. este lehetett még. sűrű fekete éjszaka. sárga szatén ágyneműjéből kicsúszott a paplan. mellette a kék összegyűrve, használtan. belső combjain még érezte az elalvás előtti perceket. az összefonódott testek mennyire mohón szerették egymást. monoton nyögése az ágynak altatta el a férfit és a nőt. a hosszú fagerendán még pislákolt a karácsonyi égő, mint egy töviskoszsorú, állapítottuk meg, és nevettünk hangosan. majd tíz ujj fonódott egymásba, arcra csókolt titkok és szájra adott szerelmek harcoltak az utolsó szóért. sosem volt elég. a rövid pizsamanadrág kellemetlenül feszült a csípővonalához. a földre akart kerülni, akárcsak a többi ruhadarab. kevert zenék, sorozatok és filmek, sosem hervadó virág, és egy világot jelentő ékszer, pár itt hagyott ruhadarab, bénán álcázott büszke arc, mennydörgő ösztön és minden, ami emlék itt maradt. megírt levelek, amik sosem kerültek gazdához, száz meg ezer terv, mely halványulni látszik és ezernél is több sóhaj, mely elnyomja az ajtócsapódás zaját.

üreskék már a szatén színe, és a távozás szele csapta be az ajtót. a hatalmas szív kis ajtaját.